JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2015. március 11., szerda

Szemétvirágok

Unottan nézem a mellettünk elsuhanó tájat. Kicsit fáradt vagyok, bámuló szemeim előtt szinte elmosódik minden, mégis látom, hogy a lejtők, a dombok szivárványszínben pompáztak a tavasz milliom virágjától. Gyönyörűek! Vágyok közéjük és már-már feltöltődnék általuk, amikor... megrázom magamat, majd újra kinézek a buszablakon. Hiszen ezek nem is virágok, hanem rengeteg szemét! Színesek, csillogósak, hivalkodóak. A szívem elfacsarodik, harag költözik bensőmbe. Miért, miért teszik ezt egyesek a természettel?


Ahogy hazaértem, már egyáltalán nem voltam fáradt. Tettrekész voltam, cselekedni akartam. Ki is írtam a Facebookra azonnal, hogy szemétszedési akciót szervezek, mikor, hol, mivel, és jöjjenek minél többen! Első alkalommal voltunk körülbelül tizen. Szépen fogyott a szemét, de csak addig tartott az öröm, amíg közvetlenül magunk köré tekintettünk. Messzebb látszott, hogy még nagyon sok hátra van. A következő alkalommal nem voltunk, csak hárman. Mi azért elszántan pakoltuk a szemetet a zsákokba, minden felszedett kacatnak igyekeztünk örülni. Jómagam szinte hallani véltem, ahogy felsóhajt a föld, megszólal a Természet, hogy "köszöni, így sokkal jobban érzi magát". Ránk esteledett, de még nem voltunk készen a területtel, tudtam, hogy még egy alkalom kell ahhoz, hogy végezzünk. Újra hirdettem.

Szeles, borús idő volt aznap, s mikor odaértem, senki nem várt. Egyedül kezdtem neki... azaz kezdtem volna, ha nem önt el a méreg! Megláttam ugyanis, hogy az eltelt idő alatt valaki újra odahordta a szemetét. Eleinte magamban dühöngtem, majd kimerülten, csalódottan, tehetetlenül, szomorúan rogytam le. Odahajoltam egy kis virághoz és csak ennyit suttogtam:
- Bárcsak megtudnátok védeni magatokat!

Ahogy ezt kimondtam a körülöttem lévő szemétkupac helyén rengeteg apró virág nyílt. Eltűnt a mocsok, kibújtak a természet csodái. Tátott szájjal bámultam, bár nem sokáig, mert kocsi zaját hallottam. Éppen csak annyi időm volt, hogy beugorjak egy vastag fatörzs mögé. Férfiak, nők és gyerekek jöttek, csak a hangjukat hallottam:
- Na szórjuk ki ide ezt a sok vackot! - indítványozta az egyikük. Ekkor azonban valaki észrevette a virágokat.
- Nézzétek mennyi kis növény, szedjünk belőle egy csokorral! 
Elöntött a düh, de tudtam, hogy sokan vannak, nem volna szerencsés ujjat húznom velük. Nem elég, hogy szennyezik a környezetet még rongálják is azt! 
Mérgemben szinte fel sem tűnt az a szokatlan nagy csend, ami időközben körülvet. Óvatosan kikukucskáltam a fa mögül. Ijesztő látvány fogadott: az imént szemetelő emberek a földön feküdtek, mozdulatlanul, mind kezében egy-egy virág. Az utolsó ember is letépett egy kis növényt, megszagolta, majd ájultan esett össze a földön.

Ebben a pillanatban lágy szellő simogatta végig a tájat, s a nap is kikandikált a felhőréteg mögül. A Természet ennyit üzent nekem:
- Tudunk magunkra vigyázni! Köszönjük!

1 megjegyzés: