JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. június 29., vasárnap

Törött tükör újrahasznosítása

Körülbelül másfél hete a barátom hajnalok hajnalán közölte velem, hogy eltörött a fürdőszobai tükör. Félálomban alig fogtam fel. Mivel nem volt rögzítve, csak a falhoz támasztva, így ledőlt és három részre repedt. Mikor felébredtem, és képes voltam felfogni a veszteséget, valahogy egy pillanatra sem szomorodtam el. Egyrészt, mert volt egy másik tükör, amit a helyére lehetett támasztani, másrészt, máris több ötletem is támadt, hogy mit fogok készíteni a széttört tükörből. 


1. Egy gumi végű kalapáccsal, az udvaron még kisebb darabokra törtem a tükör felét. Ezeket a darabokat pillanatragasztóval rögzítettem a konyha előre letisztított csempéjére. Így nem csak feldobtam az unalmas sarkot, hanem kicsit tágítottam is a teret. Az előtte álló gyertyával varázslatos hangulatot teremt a vacsorához. 


2. Maradt még egy nagy keretem és egy viszonylag épen maradt fél tükröm. Ezt elvittük üvegeshez, aki nagyon aranyos módon ingyen egyenesre vágta a törött felét. (Sőt még két érdekes formájú hulladéktükröt is adott, ami már nem kellett neki.) Tehát a fél tükör visszakerült a keretbe, a maradék részbe pedig kartonból és parafalapból (otthon találtam) készítettem ékszertartót. Csak méretre vágtam az anyagokat, majd beillesztettem a helyére és némi rajzszöggel rögzítettem még. Utána már csak az ékszerek felhelyezése maradt gombostűkkel. Ilyen lett:



Nektek hogy tetszik?

Üdv, Honey*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése