Vénusz

Vera kedvetlenül állt a tárgyalóban, és unottan nézett végig a férfiak várakozó arcán. Aznap mutatta be nekik a főnök az új kolléganőt. Még meg sem érkezett, már utálta. A cégnél eleve férfitöbbség volt, így a nők örökké rivalizáltak egymással. A lányok között Vera nem volt kifejezetten szép, sőt ha csak ezt értékelte volna a főnöke, valószínűleg régen kidobta volna már. Ellenben rendesen végezte a munkáját, és a vezetőnek a tudás többet számított, mint a küllem. Sajnos azonban a munkatársainak fel sem tűnt, és féltékenyen figyelte, ahogy a többi nőnek udvarolnak. Főleg az fájt neki, hogy Andris elkerülte őt, pedig óvodás koruk óta ismerték egymást. Kedves, szolid, érzékeny fiú volt, és ez tetszett Verának, de a munkahelyi környezet úgy tűnt, hogy megváltoztatta. Nem volt menő beszélgetni a lánnyal, így ő sem tette. Nem volt macsós kockás ingben járni, úgyhogy farmer, hajszálcsíkos ing és zakó volt az öltözéke. Mellé még aranyláncot is viselt, pedig egyáltalán nem illett hozzá. Vera tudta, hogy imád csillagászkodni, de ezt sose említette, nehogy lúzernek tartsák a többiek. Ovitól egészen nyolcadikig elválaszthatatlanok voltak, és mivel egyikőjük sem volt túl népszerű, így egymásnak jelentették a biztonságot adó kis szigetet. Amikor azonban más-más gimnáziumba kerültek, úgy látszik a fiú megváltozott. Ez azon is látszott, hogy olyan nők után kajtatott, mint a kollégáik. Általában sikertelenek voltak a randii, de mégsem próbált olyan lányokkal találkozni, akiket valóban érdekelt volna. Például Verát.

A férfiaknak ragyogott az arcuk, amint belépett az új préda. Vera gyorsan bemutatkozott Krisztának, majd kihátrált a teremből. Nem volt gusztusa végignézni, ahogy hajbókolnak neki a fiúk. Visszaült a munkája mellé. Kriszta gyorsan beilleszkedett a társaságba, és meglepő módon ő fogadta Andris közeledését. Vera irigykedve nézte, ahogy beszélgetnek, nevetgélnek, együtt kávéznak. Bár örült Andris sikerének, mégis annyira felszínesnek látta a kapcsolatukat. Eleinte még csak ártatlan flörtnek indult, aztán lassacskán egyre közelebb kerültek egymáshoz. Pár hónappal később már jártak, azután fél évre Andris megkérte Kriszta kezét, aki igent mondott. A lány már beletörődött, hogy a fiúhoz többé már nem lesz köze. Elfogadta az eljegyzést, sőt neki is udvarolni kezdett valaki. Vera azonban nem viszonozta hódolója érzéseit, titkon még Andrásba volt szerelmes.

Már az esküvő előtti hetekben jártak, amikor egyik nap Andris nem érkezett meg a munkahelyére, Kriszta azonban ott volt. Vera tőle hallotta fél füllel, hogy haldoklik a férfi édesanyja. Borzongva gondolt arra, hogy a nő egy ilyen krízishelyzetben egyedül hagyta a vőlegényét. Felment a főnökhöz és kérte, hadd látogassa meg a kollégáját. Szerencsére a férfi megértő volt, és elengedte. Egyből Andrishoz ment, aki vörös szemekkel nyitott ajtót, majd amint meglátta régi barátnőjét szorosan magához ölelte. Ebben a mozdulatában ugyanaz a régi biztonságérzet volt, mint mikor csak egymásra számíthattak.
- Annyira jó, hogy itt vagy, hogy eljöttél. Estefelé kaptam a hírt, hogy anyu nincs jól, úgyhogy rohantam be a kórházba. Csakhogy valami zenekarral kellett volna találkozni, akik majd az esküvőn zenélnek. Mivel nem mentem el, Kriszta berágott rám, és tüntetőleg elment melózni. Éjjel átkísértem anyámat a túlvilágra. Ma reggel, mire hazaértem a menyasszonyom nem volt sehol. Se cetli, se telefonhívás.
Mérhetetlen fájdalom ült a férfi arcán, és a lány azt is látta, hogy hihetetlenül fáradt. Reggelit készített, megágyazott és miután Andris álomba szenderült, visszaindult a munkába. Közben felhívta a főnök, hogy hazaengedte Krisztát. Ettől megnyugodva ült le a gép elé, és próbálta elfelejteni a délelőttöt, hiszen tudta, hogy ez semmin sem változtat.

Négy nappal később Andris és Kriszta külön-külön érkeztek a munkahelyünkre. Vera nem kérdezett semmit, de nagyon kíváncsi lett. Meglepődött, mert a férfi egyenesen odament az asztalához, a füléhez hajolt és ennyit kért:
- Kérlek, este gyere el velem dumálni.
- Oké. – bólintott. A hangjából érezte, hogy nagy a baj.
Este megállt a férfi kapuja előtt, és várt. Kényelmes vászonnadrágot és kockás inget viselt. Végre az igazi Andrist látta. Nem volt rajta az aranylánc, ellenben viselte a szemüvegét. Sulis koruk óta nem látta így.
- Gyere, megmutatom a kedvenc helyemet. – húzta magával, miután bezárta a kaput. Kiértek az utca végére, elkanyarodtak balra, majd az úton végigmenve, egy dombra érkeztek. Délután volt egy kis zápor, így friss, üdítő fűillat vette körül őket. Csend volt, béke és határtalan csillagos ég. Vera máris értette, hogy miért szeret itt lenni a férfi. Andris elővette az addig hóna alatt cipelt pokrócot és leterítette a földre. A lány kíváncsian feküdt le mellé és várt. A fiú egy ideig csendben bámulta az eget, majd beszélni kezdett.
- Kriszta otthagyott. Mivel anyám halála miatt nem mentem pár napig dolgozni, ezért a főnök másnak adta a projektet, amin dolgoztam volna, és amiből az esküvő egy részét finanszírozni tudtuk volna. Ezért is, illetve a gyász miatt, kértem, hogy várjunk még egy kicsit a lakodalommal. Nemet mondott rá, sőt visszaadta a gyűrűt és olyan sértéseket szórt rám, amiket akkor sem fogadnék el senkitől, ha nem a menyasszonyom. Még aznap este kitettem az utcára, és bár kegyetlennek tűnik, de nem volt bűntudatom amiatt, hogy nem volt hová mennie. Ezt érdemelte.
Vera csendesen bólintott.
- Nem hozzád való volt.
„Te jobbat érdemelsz.” – gondolta magában, de nem mondta ki.

Ezután a beszélgetés után Andris továbbra sem közeledett felé úgy, mint nő, de sokszor beszélgettek, mint barátok. A férfi egy ideig nem randizott senkivel, majd mikor újra megnyitotta valaki felé a szívét, az ismét összetörte. Aznap is Verát hívta, hogy kipanaszolja a bánatát. Feküdtek a csillagos égbolt alatt, ő elmélázva szólalt meg:
- Mind csak Vénuszokkal találkozok. Szépek, nőiesek, elbűvölőek, de bennük kénes viharok dúlnak, gonoszok, érzéketlenek, pusztítóak.
Hallgattak, majd ismét a férfi szólalt meg:
- Te vagy az első nő, aki inkább Hold. Biztonságos, távoli, de azért megközelíthető, gyönyörű, felfedezésre váró. Ellenben akkor fénylik igazán, ha van egy Napja, ami megvilágítja, amitől ragyoghat.

Pár hónappal később, amikor Vera kezét kérte meg, ennyit kérdezett:
- Holdhölgy, lehetnék a Napurad?
A lány csendesen bólintott, és azóta is árasztja a fényt.