Történetesen: a műsorvezető maga mellé hívta a megjelentek közül a legidősebb, 93 éves nénit. Talán ilyenkor már azt várnánk, hogy egy olyan alak jelenik majd meg, aki már önmagának is az árnyéka. Pedig ez a néni, szinte virult! Piros szoknyában ropta még előtte a táncot, a tartása is sugározta az életet... Aztán beszélt! Bolondos furfanggal mondta, hogy ő valójában 60 múlt egy kicsivel, csak azt a hatost azt meg kell forítani. :) Megosztotta, hogy az egészségéért napi egy deci bort iszik, orvosa ajánlásával. Aki maga is meg-meghívja őt, mert hiszen a kevés nyugdíjból nem futja mindig az italra. Na de a végén volt igazán kacagás, amikor még azt is megemlítette, hogy 5 szeretője van, s mindnek más a dolga: egyik édességet visz neki, a másik bort vásárol, a harmadik mulattatja, a maradék kettőt nem is meri bevallani, hogy mit tesznek... :)
A jelen levő nénik, bácsik, idősek, fiatalok gurgulázó nevetéssel hallgatták a mesét. Magam pedig arra gondoltam, hogy mennyivel más így megöregedni, mint panasszal, az elmúlás elleni haraggal, eltúlzott fájdalommal.
Eszembe jut egy gimnáziumi osztálytársam mondata. Talán már ő sem emlékszik rá... Mi, lányok mindig beszéltünk arról, hogy majd anyukák leszünk, tündéri kisbabákkal a karunkon. Ő pedig azt mondta: Én már azt szeretném, hogy nagymama legyek, szép fehér hajjal. Akkor talán nem is értettem, csak megéreztem belőle valami méltóságot, valami tiszteletet az öregedés felé.
Kívánom mindenkinek, aki még előtte áll, és azoknak, akik már benne vannak, hogy idős koruk is legyen olyan aktív, boldog, élettel teli, mint a fiatalkoruk!
Üdv, Honey*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése