Néha elgondolkozok azon, milyen lenne, ha összekötnénk a barátokat. Vajon milyen csipkemintát adna ki?...
Érdekesnek
tartom, ahogy az évek összekovácsolnak embereket. A gimiből kikerülve
szabadságot jelentett, hogy a főiskolán nem leszünk úgy összeerőszakolva
a csoporttársaimmal, mint annak idején az osztálytársaimmal. Azok a
kapcsolatok nem is mindig működtek, nekem nincsenek jó emlékeim. Így nem
is gondoltam, hogy túl sok mélyebb barátság kialakul majd, sőt az
elején sokakkal nem szimpatizáltam. Aztán teltek a félévek, együtt
izgultunk egy-egy ZH előtt, együtt vizsgáztunk, egymást építgettük a
kritikánkkal a gyakorlatokon, nem egyszer együtt utaztunk, közös
projektmunkákat kellett elkészíteni... Szép lassan ismerősök lettünk,
persze mélyebb barátságok is alakultak. Ami szerintem szép, hogy a
többségről kiderült számomra, hogy mennyire emberiek, mennyire küzdenek
ők is a hibáikkal, mennyire élik ők is át a rossz élményeket, kibuknak
egy megbukáson, sírnak, nevetnek, alkotnak...
Már egy év sincs, és végzünk. Nagyon várjuk, hogy lediplomázzunk. Mégis... Furcsa lesz, hogy vége.
Voltak,
akik abbahagyták, vannak, akik sajnos nem fejlődnek, DE többségében
pozitív változásokat tapasztaltam, sokan megtalálják a hozzájuk közel
álló utat (ez a szakdolgozat választásból is látszik), így végtére is a
legtöbbjükre rá merném bízni a gyerekeimet, jó szakemberek lesznek.
Kitartást most elsősorban a sorstársaimnak, de mindenkinek az életben! Itt a hétvége! ;)
Üdv, Honey*
Ui.:
A legtöbb tudást a gyakorlatos óvópedagógusoktól kaptunk szerintem.
Köszönjük az ő munkájukat! Megbecsülést ennek az embert próbáló, de szép
szakmának!
JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése