JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. október 16., csütörtök

Alázat

Ma arról akartam írni, hogy szerintem a világ legboldogabb munkája büfés bácsinak lenni. Igaz, én nem tapasztaltam, de akiket eddig ismertem, vidámnak, dalos-füttyös kedvűnek láttam.

Aztán megkérdeztem a suliban a büfés bácsit, hogy jól látom-e a helyzetet. Mosolyogva felelte, hogy az ő munkája sem móka és kacagás, hanem bizony kemény munka. Ellenben szép is, mert sok emberrel találkozik és valójában hivatás, mert igyekszik jobb kedvűvé tenni a hozzá betérőket. Az én napomat is nem egyszer feldobta már!

Amit még kiemelt, és én is erre helyezném a hangsúlyt: az alázat. Nem mindegy, hogy a vendég van a vendéglátóegységért, mert ő éhes vagy szomjas, esetleg majd meghal egy kávéért, VAGY, ahogy a büfés bácsi is mondta: Ő van a vendégeiért. Nem csak kiszolgálja, hanem megnevetteti, megdicséri, elbeszélget vele.

Ez nem csak egy vendéglátósnak lenne fontos, hanem a buszsofőrnek és az utasnak, a tanárnak és a diáknak, a fiatalnak és az idősnek...

Köszönöm, hogy "meghallgattatok", elolvastatok!
Üdv, Honey*


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése