A baráti beszélgetés alatt annyian összegyűltünk, hogy már csak úgy fértünk el, ha az ölébe ültem. Fél combján csücsülve, félig felé fordulva, félig a többiek irányába, tökéletes helyzetben éreztem magamat. Ezt a szemközti srác is megerősítette: - Ahogy így rátok nézek, olyanok vagytok, mint a magyar szimbólumok közt is jelentős egymásba fonódó két inda. Ahogy ölelitek egymást, ahogy a másikra néztek, mint két virág, melyek gyökerei erősen kapaszkodnak egymásba.
Szikla
Hetekig tartó küzdelem zajlott benne, s akkor délután úgy tűnt, hogy csillapodik benne a háború. A dombtetőn beszélgettünk, a hanyagul szétszórt sziklák között. Akkor is próbáltam megerősíteni, hogy mellette állok, hogy szeretem. A kételyei ellenére ő is így érzett. Időközben mosolyogva néztük a sziklákba vésett "Sanyi+Anikó" "Laci+Mariann"... feliratokat. El-elgondolkoztam, hogy vajon tart még a szerelem nekik? Aztán nem számított, hogy velük mi van, aztán nem számított, hogy gyerekesnek tartottam volna e tettet, csak az számított, hogy valami módon megpecsételjük a szeretetünket. Egy-egy porló kővel nekiálltunk és belevéstük az örökkévalóságot jelző sziklába, hogy Gábor+Hanna ÖRÖKKÉ.
Végtelen vonal
A lánykérés csodálatos estéjén felkért táncolni. Nem volt semmi flanc, csak a zene és mi. A csípőnk fektetett nyolcas alakban ringott, táncolt, keringett egymás mellett, teljes szimbiózisban. Monoton, ismétlődő mozdulataink belém égtek és ígértek. Ígérték, hogy a végtelen szimbóluma bennünk, a szerelmünkben van.
Gyűrű
Naponta ezerszer is rápillantok a csillogó kőre, a gyűrű közepén. Megtagadhatatlanul jelzi, hogy az övé vagyok. A kör, mely újra és újra bejárható a végtelenségig itt fénylik az ujjamon. A legszebb ígéret legszebb szimbóluma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése