Anya tükre

A kapcsolatok első évei amennyire szépek, olyannyira embert próbálóak is olykor. Ez az időszak, amíg kiderül, hogy vajon két ember tényleg egymáshoz illik-e.

Én is éltem át a kétségeket, hogy mellettem marad-e. Szenvedtem, amiért kételkedést éreztem. Nem tudtam, hogy elhihetem-e, mikor azt mondja "Szeretlek". Azon a késő augusztusi nyárdélutánon egyedül gubbasztottam a fülledt padlásszobában, édesanyám ifjúkorának színhelyén. Gondolkoztam. A kezdeten, az elmúláson, a szerelmen, a kapcsolatunkon. Elméláztam, vajon másnak is nehéz volt, vajon más is kételkedett? Régen, másnak milyen volt?...

Például anyukáméknak. Ismerem őket, látom a házasságukat, az örömeiket, a harcaikat. Tudom milyenek külön-külön, milyenek együtt. Az azonban titok előttem, hogyan kezdődött a kapcsolatuk, miként bimbózott ki, miken mentek keresztül, míg kimondták egymásnak az "igen"-t.

Felpillantottam, hátha választ kapok a bútoroktól, az ablaküveg csillogásától, a padló nyikorgásától. A tükör fénylésére odakaptam a fejemet és megláttam azt a rúzzsal felírt pár szót: I love you. Feltápászkodtam és odaálltam megszemlélni az odaszáradt krémet. Huszonhárom éve jelzi azt a szerelmet, amit apukám érzett anyukám iránt. Meglepetésnek szánta? Meglepetést okozott? Búcsúzásként írta vagy üdvözlésként? Öröm volt, vagy bosszúság az összekent tükör?

Újabb kérdések merültek fel bennem, miközben az arcomat szemléltem. Addig álltam mozdulatlanul, tág tekintettel, előre bámulva, amíg eltűntem a tükörben. Önmagam helyett anyát és apát láttam fiatalként. Gondterhelten ültek az ágy szélén és beszélgettek. A hangjukat nem hallottam, csak néma filmként figyeltem a mimikájukat, a testtartásukat, a mozdulataikat. Hol indulatosan, hol szerettetel, hol szomorúan, hol vidáman szóltak a másikhoz. Érzelmi hullámvasúton utazhattak, de végig egymás kezét fogták. A végén megérkeztek, megölelték egymást, megbékéltek. Anya mondott valamit, majd felállt és elindult lefelé. Amint eltűnt az ajtóban, apa is felkelt a helyéről, a tükörhöz ment és egy szívvel egyetemben felírta a vallomást.

Megnyugodtam, ahogyan ők is. Láttam, hogy másnak is meg kellett élni az összecsiszolódás fájdalmait. "Az új dolgok születése mindig fájdalommal jár. Gondolj, a kisgyermek életre hozására. Fájdalmas, de az egyik legszebb dolog." - jutott eszembe anya nagy bölcsessége. Rájöttem, hogy lehet, hogy mélyponton van a kapcsolatunk a szerelmemmel, de a szívemben tudtam, hogy fogjuk egymás kezét. Baj nem lehet.

Valahol pedig lesz egy felirat, mely évtizedekkel később majd választ ad a közös gyermekeinknek a kételyeire.