JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. július 27., vasárnap

Minikert

Gyermekként olyan nagynak tűnik a kert, megmászhatatlannak a gyümölcsfa, égig érő paszulynak a magasra nőtt gaz és hajónak hittük a függőágyat. Aztán, ha felnőttként hazalátogatsz, alig hiszed, hogy ugyanott vagy. Bele se férsz a homokozóba, ahol egykor várkomplexumot építettél, kis medencédet pedig egyenesen kineveted. Pedig valaha komoly vízi csaták helyszíne volt! Gyermekként óriások szerettünk volna lenni, hiszen minden tőlünk volt nagyobb. Felnőttként végre megtehetjük, hogy valódi Gulliverek lehessünk saját Liliputunkban. 

Ezt a lavórt nyár elején, egy garázs rendberakásakor találtam. Tudtam, hogy mivel viszonylag jó állapotban van, így nem kerülhet kidobásra. Először polcot szerettem volna tenni bele, de rájöttem, nem lennének kihasználva az adottságai. Így egy régebbi álmomat valósítottam meg. Elsőként a lavórt díszítettem egy kicsit ki, mégpedig a jól bevált szalvétatechnikával. Aztán hosszú idő telt el, mivel bonsait szerettem volna vásárolni bele, de sajnos nem kapható a környékünkön. Vagy csak én voltam türelmetlen ahhoz, hogy meghozzák a virágboltba. Pláne úgy, hogy aztán megláttam ezt a növényt, ami már nem kellett anyának. Egyből lecsaptam rá és még aznap beültettem. Következő nehézség a kis tó kialakítása volt. Eleinte valódi vízzel próbálkoztam, de az nem volt az igazi és macerásnak is tűnt. Aztán elvetettem, hogy legyen benne tó, mire megláttam a neten egy olyan megoldást, ahol kék üveggolyókat tettek a víz helyére. Én azonban az újrahasznosítás híve vagyok, így az én kis kertembe egy kék nejlonszatyor került, felé pedig egy akril festékkel kékre festett üvegdarab. Az udvarban találtam még egy kis növésű növényt, amit szintén beleültettem a földbe. Utána jött a mohaprojekt. Szerencsémre találtam a kerítésen megtelepedett puhaságokat. Kialakult hát a lavórkert flórája. A "berendezését" szintén újrahasznosított agyagokból készítettem el. Mivel Kávéházban dolgozok a frappéhoz, jegeskávéhoz adott szívószálat sose dobom ki. Elmosogatás után várja, hogy valahol még felhasználjam őt. Belőlük készült a minihinta és a minipad. Én nagyon beleszerettem. :) 




Üdv, Honey*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése