Kaleidoszkóp lány

Azt játszom, hogy minden betérő vásárlót kielemzek magamban. Aztán jött Ő, aki mindig új jelzőket kapott. Sose tudtam egy szóval meghatározni. Az újabb és újabb találkozások azt éreztették velem, hogy egy hullámvasúton ülök, és sosem tudom milyen lesz a következő kanyar, emelkedő vagy éppen lejtő. Ő pont ilyen volt.

Amikor először jött, randira mehetett. Csokoládébarna magassarkú félcipőbe bújtatta formás lábait, fényes nylon harisnya feszült felette, mely kacéran simult a borostyán-zöld szoknya alá. A szett sárga blúzban fejeződött. Csak egy piros rúzst vásárolt. Úgy tűnt, már csak ez hiányzott a tökéletes kinézethez. Izgatott volt és kipirult.
Legközelebb fekete tréningnadrágot és piros toppot viselt. Tejet, gyümölcsöt és Nők Lapját tett a pultra elém. Péntek volt és várakozás sütött a lényéből. Szerintem lélekben már az otthoni foteljében ült, újságot olvasott és mellette kakaót kortyolt.
Vasárnap korán reggel érkezett. Az édesanyjával. Cseresznyés nyári ruha simult alakjára, derekát kacéran ölelte át fekete öve. Jól megpakolt kocsit toltak a pénztárhoz, benne mindenféle hozzávaló az ünnepi ebédhez. Tetszett, ahogy segített a nagybevásárlásnál. Szinte láttam, hogy részt vesz a sütés-főzésben. Színes fazekakból felszálló gőzben siklik asztaltól pultig. Pucol, belenéz, kóstol…
Aztán egy ideig nem jött. Mikor újra betért, ünneplőt viselt. Elegáns, élére vasalt, fekete nadrág, hófehér blúz és pár decens ékszer. Izgult. Remegő kézzel tette elém a csomag szőlőcukrot, kezembe szórta az aprót. Riadtság ült a szemeiben, így gyöngéden megszorítottam a kezét.
- Sok sikert! Ne izgulj!
Hálásan mosolyodott egy halványat.
- Nyelvvizsgázok. Sok minden múlik rajta.
- Menni fog! – bátorítottam.
Utána szinte már hiányzott, hogy nem jött. Az új találkozáskor felszabadult volt. Színes sztreccsnadrág feszült a lábán és fuksziaszín ujjatlan takarta formás melleit, lapos hasát. Fülhallgatójának zsinórja kanyargott a deréktáskájáig. Kissé lihegve tette a szalag végére a szénsavmentes ásványvizet. Újabb tulajdonságot sorakoztattam a többi mellé. Láttam szerelmesen, lazán, háziasként, felruháztam okos és most a sportos jelzővel.
Legközelebb a kisöccsével tért be. Buborékfújót és színes cukrokat vettek. Pompázó, bohém öltözékéből mosolygott rám. Szinte már gyermekien. Nyalóka alakú fülbevaló fityegett füleiben, lila, cicás pólót, sárga shortot és szivárványos szandált viselt.
Másnap 100-as papírzsepit vásárolt. Szinte már fájdalmasan hanyagul dobálta magára a kék kockás inget, a kissé bő farmert és a barna cowboy csizmát. Már csak a kalap és a revolver hiányzott az összképről. Miközben ezen méláztam, alig vettem észre, hogy a szemei pirosra vannak sírva. A keze remegve tette az árut a szalagra. Mikor adtam a blokkot, anélkül vette el, hogy rám nézett volna.
- Akarsz róla beszélni? Tíz perc múlva vége a munkaidőmnek. Átöltözök és beülhetünk valahová.
Ekkor rám emelte a tekintetét.
- Oké. – felelte. – Ott szemben leszek. – mutatott az út túloldalán lévő csöpp kis kávézóra.
Életemben először éreztem milyen, ha csiga lassan múlik az idő.

Végre ott ült velem szemben. Kértem neki egy újabb cappuccinot, magamnak egy erős kávét, és kérdőn néztem rá. Ő pedig beszélni kezdett:
- Tudod, mindig is úgy éreztem, hogy több énem van. Ez nyitottá tesz a világ dolgaira, mégis olykor háború dúl bennem. Ellentét feszül a felnőtt és a gyermek közt, a bohém és a bölcs között. Csatában áll a racionális személyiségem az álmodozóval. Szóval ez az, ami felőröl. Anyukám szerint túl gyerekes vagyok. A kisöcsém utál, amikor anyjaként viselkedek. A bankban furcsán néznek rám, amikor bemegyek valamilyen hippis öltözékben, és a játszótéren nem jönnek a közelembe a gyerekes anyák, ha magassarkúban vagyok. A fiúk nem szeretik, ha romantikus vagyok, a lányok meg idegenkednek tőlem, ha előjön a fiúsabbik énem. Engem nem szeret senki. – állapította meg és szomorúan nézett a szemembe.
- Nekem tetszik, hogy sokszínű vagy. Olyan a léted, mint egy kaleidoszkóp. Minden találkozásnál másmilyen vagy. Örökké új arcodat mutatod, és mindegyik csodálatos. Úgy érzem, most elromlott ez a finom kis műszer, összezavarodtak az áttetsző, színes formák. Ellenben, még ez a kavarodás is szép. Biztos, hogy van, aki megjavít, meggyógyít, aki helyre teszi a játék alkotóelemeit.
- Megkérhetlek rá? – kérdezte félénken.
Mindennél jobban vágytam rá, de magamtól nem mertem volna felajánlani.
- Szívesen segítek… - elővettem a táskámból a kedvenc tárgyamat, egy díszes távcsövet és átnyújtottam neki. - … Kaleidoszkóp lány. Sose felejtsd el, hogy ez tesz különlegessé!