"Másztam felfelé a meredek dombon.
Éreztem a fájdalmat a szívemben, ahogy mar, emészt, sebet vés belé.
Eleinte csak kis erecskeként csordogált lefelé a vér, majd patakká nőtte ki magát, végül már áradt, ömlött...
A ragadós vérben másztam felfelé, mindenem tocsogott a piros életlétől, miközben belülről fogytam, apadtam, egyre csak gyengültem.
A küzdés, az életben maradási ösztön vitt fölfelé, de a véráramlat ereje vissza-visszatolt.
Eleinte csak kis erecskeként csordogált lefelé a vér, majd patakká nőtte ki magát, végül már áradt, ömlött...
A ragadós vérben másztam felfelé, mindenem tocsogott a piros életlétől, miközben belülről fogytam, apadtam, egyre csak gyengültem.
A küzdés, az életben maradási ösztön vitt fölfelé, de a véráramlat ereje vissza-visszatolt.
Végül elsodort a saját vérem tengere, megfojtott, maga alá temetett."
Csak vízió - nyugtattam maga, mégis rövid ideig olyan élethűnek tűnt...
...ilyen ereje van a fájdalomnak, a szeretetlenségnek, a haragnak és a maró gyűlöletnek.
Csak vízió - nyugtattam maga, mégis rövid ideig olyan élethűnek tűnt...
...ilyen ereje van a fájdalomnak, a szeretetlenségnek, a haragnak és a maró gyűlöletnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése