JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2014. január 8., szerda

Beszélgetés a bennem élő Színésznővel

Üdvözlöm Művésznő!

Helyet foglalok a Duna parti padon. Nemrég még az eső esett. Ő csinos, kockás mintás pokróccal készült. Leterítette a nyirkos fára és azon foglalt helyet. Nekem az épp felszáradó rész maradt. Kicsit hideg. A szellő belekap a hölgy barna hajába. Láthatóan élvezi. Én fázok tőle, összébb húzom a kabátomat. Egy pillanatra elmélázok... Vajon, most is játszik?

Az Élet című sorozat ünnepelt sztárja. Hogyan éli meg ezt a szériát? 

Egészen fiatalon, pályafutásom kezdetén kaptam a felkérést, hogy játsszak. Bizonytalan időre szerződtem, de gyorsan megszeretem, mert általában jól kijövök a Rendezővel és a kollégáim nagy többsége is remek ember. Persze, akadnak olykor-olykor összezördülések, de alapvetően jó kapcsolatom van a velem dolgozókkal. Egyszer majdnem kiszálltam a sorozatból. Volt egy csúnya veszekedésünk a Rendezővel, később rájöttem, hogy én voltam túl makacs és öntörvényű, mégis Ő jött oda megvigasztalni. Én ezért lehetek ünnepelt sztár, mert mögöttem egy csodálatos, bölcs Direktor és a csapata áll. Ő az, aki terelgeti az utamat már a legelső évadtól kezdve. Úgyhogy megígértem neki, hogy többet meg se kísérlem itt hagyni az Ő remek sorozatát. Addig játszok benne, amíg egyszer majd ki nem rúg.

Ilyen elfoglalt színésznőnek, mint Ön, nem sok magánélete lehet. Mégis szabad hallanunk arról, hogy mivel tölti az idejét, ha nem szerepel éppen?

A kamerák előtt zajlik az életem, nincs egy szabad percem sem, ami ne a filmezésről szólna. Bár azt elárulhatom, hogy egy Operatőr fiú szép szeme a legfőbb kamera, melynek reflektorfényében létezek. Vele is a Rendezőm hozott össze. 

Remek színésznőnek ismerem Önt. Mi a titka?

A folyamatos játszás és, hogy igyekszek mindig megújítani önmagam. Nem szeretem, ha rám húznak egy szerepet, így sokfélét igyekszek magamból adni. 

Ön szerint az jó a nézőnek, ha mindig újat tapasztal Önből, vagy jobb szeretnének egy általánosat?

Azt tapasztalom, hogy rengeteg olyan színész van, aki nem szeret kilépni a megszokott szerepéből. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen ha egy barátságos, szeretni való karaktert jól játszik, azt szívesen nézik az emberek. Sőt csodálják is. Sajnos azonban akad számos olyan kollégám is, akik egy visszataszító arculat vonzásában él. Csak olyan filmekre kérik fel őket, melyben gonoszat, ellenséget kell alakítaniuk. Már képtelenek másra. Általában a nézők élete is egyhangú, akár unalmas is. Így, amikor rákapcsolnak az Életet sugárzó csatornára, szeretik, ha meglepetések érik őket. Nos, ilyenekkel tudok szolgálni. 

Mi a helyzet akkor, ha valaki egy kezdeti pozitív szerep után egy negatívat lát Önből?

Ez egy ilyen sorozat. Majd még nagyobb lesz a meglepetése akkor, ha ezek után lát egy hirtelen váltást a jó felé. Nemrég játszottam egy bukott nő szerepét. Talán elárulhatom, hogy a következő részben megdöbbentő feltámadást fogok prezentálni. 

Kérem, meséljen az eddig játszott szerepeiről!

Hmmm.... Voltam én már annyi minden. Koldus és királylány, szerelmes tinilány, megfontolt, dolgozó nő. Játszottam feministát is és olyan nőt is, aki élvezi, ha egy férfi uralkodik rajta. Szerepeltem gonoszként, lázadóként, vásott kölyökként. Voltam balerina, kecses salsatáncos, játszhattam romantikus jelenetben, pszichodrámában, szociodrámában, volt részem rengeteg vígjátékban. Lehettem kalandor, bohóc, harcos amazon, a végzet asszonya, játszhattam nyuszilányt, kurvát, szeretőt. A felsorolás a teljesség igénye nélkül történt, hisz sok eljátszott szerepre már nem is emlékszek.
Nálam egy-egy karakterrel bensőséges viszony alakul ki. Én beleadom azt, ami összességében bennem van, az eljátszott jellem pedig hozzátesz ahhoz, ami én vagyok. Így építgetjük egymást én és a szerepeim. 

Mit szeretne leginkább előadni jelenleg?

Még rengeteg karakter bőrébe nem bújhattam bele, de remélem, hogy alkalmam lesz még sok mindent kipróbálni. Amire most legjobban vágyok, a feleség szerepe. Talán már benne van a forgatókönyvben.

Kívánok még sok-sok remek alakítást és, hogy a 2014-es évadban új arcát mutathassa meg nekünk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése