JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. november 6., szerda

Szavak szívtől szívhez

"Kevesen tudják, de a legszebb ajándék, amit kaphatunk: egy másik ember."

A fiú titkon leste osztálytársnőjét. A lány a pad alatt olvasott. Régen elmenekült az unalmas törióráról. Bár fizikailag ott ült, de lélekben teljesen máshol járt. Szemeivel falta a sorokat és közben érzelmek suhantak át az arcán. Hol elmosolyodott, hol gondolkozóba esett, hol kifényesedett a tekintete. Néha könnyek gyűltek a szeme sarkába, de akadt olyan is, amikor nyugalom látszott rajta. A fiú soha nem értette, hogy mi lehet azokban a könyvekben, amelyek ennyire elvarázsolják a lányt. Se Ő, se mások nem tudtak ekkora hatással lenni rá.

Éveken keresztül gyötrődött ettől a kérdéstől. Tetszett neki a lány, és mindennél jobban szeretett volna közelebb kerülni hozzá. Azon a novemberi napon Őt húzta a Mikulás-napi ajándékozásnál. Amint megpillantotta a szeretett nevet, tudta, hogy könyvet fog vásárolni. Itt azonban megakadt. Ötlete sem volt arról, hogy milyen típusú történeteket szeret a lány. Félt megkérdezni, így csak magában gyötrődött.

Valamelyik este, amikor ezen agyalt, firkálni kezdett a matek füzetének egyik üres lapjára. A céltalan vonalakból, alakokból egyszer csak szavak lettek. A gondolatok mondatokká váltak. A fiú írni kezdett. Észre se vette, hogy oldalakat rótt teli szögletes betűivel. Aznap már nem került rá a házi a négyzethálós papírra. Ellenben ezer meg ezer őszinte szó, érzés folyt ki a tollából. Fáradtan aludt el.

A napok vészesen közeledtek az ajándékozáshoz, de a fiú még mindig nem találta meg a megfelelő könyvet. Azonban minden nap  írt. Már nem csak a lelki rezgéseit vetette papírra, hanem történeteket talált ki, szavait rímbe öltötte, verseket faragott. Írt reggel, alkotott este, körmölt órák közben, szünetekben, buszon... Tolla és jegyzetfüzete szinte hozzánőtt.

A lány titkon leste osztálytársát. A fiú a padon írt. Régen elmenekült a zajos osztályfőnöki óráról. Bár a teste ott volt, de a gondolatai máshol jártak. Keze sebesen siklott a papír fölött. Keményen fogta a tollát, és szakadhatatlanul alakította a betűket gyors egymásutánban. Eközben érzelemviharok dúltak a tekintetében. Olykor hevesen szántotta a lapot, olykor révedezve nézett ki az ablakon. A lány nagyon kíváncsi lett arra, hogy milyen gondolatok válthatnak ki ekkora eufóriát a fiúból. Soha nem látta még, hogy bármi is ekkora hatással lett volna rá. Pedig jó lett volna. Tetszett neki a fiú...

Elérkezett a december hatodika. A fiú az ihletettség burkában teljesen elfelejtette az ajándékozást. Aznap fülig pirulva állt a lány elé:
- Téged húztalak, és nagyon sajnálom, de elfelejtettem bármit is hozni. Szerettem volna valami könyvet adni, de nem tudom mit olvasnál szívesen.
Ekkor valaki meglökte, és kiesett a kezében szorongatott jegyzetfüzete. Épp a kedvenc történeténél nyílt ki. Amikor azt írta, végig a lányra gondolt. Lehajolt érte, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, kitépte azokat a lapokat, melyeken a novella cselekményszálát végigvezette, majd átnyújtotta a lánynak.
- Hozok majd valami rendes ajándékot. Addig, ha gondolod, olvasd el ezt. - mondta félénken.
A lánynak csalódottság helyett, felcsillant a szeme, és szégyenlősen válaszolt:
- Nem kell más. Ez a legjobb ajándék, amit kaphattam tőled.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése