JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. október 5., szombat

Az első verseny nyertesei

Sziasztok!

Lezárult az első pályázat. Nagyon örültem a két beérkezett műnek. Mindkettő tetszett, így nincsenek helyezettek, hanem mindkettőt megjelenítem. Köszönöm a részvételt! :)

Búcsú - Reni Sunshine novellája

Az egyik legjobb barátnőmmel minden nap találkoztunk. Egészen pici korunk óta ismertük egymást. Az idő során, egy ritka fajta baráti kötődést (avagy szinte testvéri kötődést) hoztunk létre. Ritkán volt olyan, hogy ne találkozzunk, vagy ne beszéljük meg az aznapi eseményeket, érdekességeket. Olykor az erdőben szaladgáltunk, mint a gyerekek, az esőben sétáltunk, máskor a naplementét néztük, az őszi avarban ülve beszélgettünk, vagy éppen a feljövő telihold mágikusságát figyeltük. Általa érettem meg, az igaz barátság fogalmát és fontosságát. Nem tudom kifejezni szóval, mennyit jelent számomra.
Ha segítségre volt szükségem, segített, ha tanácsra volt szükségem, mindig mellettem volt. És én is igyekeztem igazi barátnő lenni számára. Nem tudnám egy könyvben leírni, az együtt töltött csodálatos időt. Mellette minden perc, fontos volt, minden szó, varázslatos, minden cselekedet, örömszerzés. Mellette éreztem azt, hogy az embernek nemcsak a családra, az álmokra, és vágyakra van szüksége, hanem egy őszinte emberre, egy igaz barátra, aki mellett mer önmaga lenni, aki mellett boldognak érezheti magát.
És eljött a nap, a búcsúzás napja, mikor a barátnőm egy nagy költözés előtt állt: ás iskola, más város, egy teljesen idegen világ előtt. Próbáltuk megérteni mindketten, hogy ezennel útjaink elválnak, és, hogy ezután már sok minden nem lesz a régi.
Búcsúzóul hosszasan megöleltük egymást, s nekem majdnem könnyekbe borult a szemem.
Szívem szerint sosem engedtem volna el a szorításomból, de tudtam, hogy ez az amire vágyik, így el kell őt engednem, bármennyire is fáj nekem. Búcsúzóul ezt mondta: "Szeretlek", mire ezt feleltem: "Tudom. Én is téged. Nagyon". "Légy jó!"- monda. Bólintottam, majd elengedtem a kezét, és hagytam menni. Ez volt az egyik legrosszabb érzés, amit valaha éreztem. Elengedni azt a személyt, akiben mindig megbíztam, és aki igazán szeretett. Hiába tudtam, hogy még fogunk találkozni, és, hogy ez nem egy örök búcsú, mégis, mikor elment, magával vitt egy darabot a szívemből.

Ne aggódj! - Zuzu herceg novellája

A Duna-parti homokon guggoltam, karommal átölelve a térdemet. Néztem a nyugodtan hullámzó vizet, ahogy halkan neki-neki csapódik a partnak. A távolban felhangzott a komp dudája jelezve, hogy kikötött. A folyó túloldalán vidám fiatalok eveztek egy hosszú csónakban. Gondolataim mégis a mellettem guggoló körül forogtak. Elnéztem, ahogy a kezébe veszi a kagylókat és a kavicsokat, megforgatja az ujjai között, majd mikor talál egy laposabb követ, megpróbált kacsázni. Nem mindig sikerült, de őt ez nem kedvetlenítette el.
Figyelmemet visszafordítottam a Dunára. Idő közben a hullámzás felerősödött és a cipőm orrát kezdte nyaldosni a víz. Azonban néhány pillanat múlva már eredeti medrében folyt tovább. A mutató ujjamat a víz felszínéhez érintettem és megzavartam az amúgy sem nyugodt tükröt, majd kezem még beljebb hatolt a folyékony anyagon és végül elérte a fenekét. Már ettől a kis mozdulattól apró porszemcsék szálltak fel és keveredtek el a vízben. Megvártam míg lenyugszik és akkor ujjammal körkörös mozdulatot tettem néhányszor.
Elképzeltem, hogy minden egyes aggodalmam egy-egy homokeszem, amely most bennem is kavarog. Az ott, ami most megcsillant a napfényben a nagyapámé. Már nagyon beteg és ki tudja, hogy mennyi ideje van hátra. Az a másik a szüleimé, akikről sosem tudom, hogy mennyire szeretik egymást. Egy-egy a testvéreimé, akik valahol a világban vannak és megpróbálnak boldogulni. Az egyik azé a barátnőmé, aki nemrég szakított a barátjával és még vigasztalni kell. A másik egy másik barátnőmé, aki nemrég került ki a nagybetűs életbe és még nem tudja merre van a helyes út. Aggódtam érte, mert féltem, hogy rossz társaságba keveredik. Az a porszem pedig, amelyik most tért vissza a folyó fenekére a mellettem guggoló volt. Érte már nem aggódtam, hiszen itt volt mellettem.
Szememmel követtem az egyes porszemeket, ahogy csendben végül megnyugszanak a folyó fenekén. Gondjaim ugyan úgy lenyugodtak bennem és átvette a helyét egy megmagyarázhatatlan helyről érkezett béke. Csak egy pillanatig tartott, de éppen elég volt ahhoz, hogy megértsem, fölösleges állandóan aggódnunk. Elég nekünk a magunk baja, nem kell cipelnünk a másikét is.
Tényleg csak egy pillanat erejéig tudtam erre gondolni, hiszen a következő pillanatban valaki meglökött hátulról, majd kacagva nézte, hogyan zuhanok bele a lassan hömpölygő vízbe.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Honey!

    Gratulálok az első pályázatodhoz, még sok ilyet kívánok neked!
    Sajnálom, hogy én nem tudtam most alkotni rá, mostanában sajnos nincs túl sok időm az írásra. De a legközelebbin remélem én is részt tudok venni. :)

    És nem mellesleg a két pályázónak is gratula! Ügyes munkák :)

    B.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Honey!

    Köszönöm, hogy megjelenítetted a művem! Te jóó ég, mindketten nyertünk? Köszönjük szépen! Nagyon boldog vagyok ezért! És köszönöm Bells-nek is a dícséretet! Igazán értékelem!
    Szeretettel.Reni

    VálaszTörlés
  3. Kedves Lányok!

    Holnap hozom is a következő pályázatot! Remélem Bells arra majd lesz időd írni és Reni megjelenésére is számítok. Addig is szép hétvégét!

    Szeretettel: Honey*

    VálaszTörlés