Vörös és Hófehér

Az egész életét végigkísérték.

Mikor ott ült a pókerasztalnál, a Vörös mindig azt súgta:
- Emeld a tétet! Add meg! Mondj all in-t!
A Hófehér kérlelte:
- Szállj ki! Hagyd abba! Mindenedet elveszíted!
A Vörös hangja kellemesen melegítette a fülét, a Hófehér fagyosan szorította a karját. Nem rá hallgatott.

Mikor megpillantott egy vonzó nőt, a Vörös erotikusan fölébe hajolt:
- Csábítsd el! Feküdj le vele! Élvezd a testét!
A Hófehér csendben szólt:
- Ne bántsd a lányt! Ne használd ki! Legyél úri ember!
A Vörös hangja kellemesen melegítette a fülét, a Hófehér fagyosan szorította a karját. Nem rá hallgatott.

Mikor alkoholmámorban tobzódtak a haverjaival, a Vörös maga töltött neki újabb pohárral.
- Igyál még! Húzz le egy felest! Élvezd!
A Hófehér erőtlenül, szinte csak a tekintetével mondta:
- Hagyd abba! Megárt! Féltelek!
A Vörös hangja kellemesen melegítette a fülét, a Hófehér fagyosan szorította a karját. Nem rá hallgatott.

Összecsaptak a feje fölött a hullámok... a nőknek nem kellett, mindenét elveszítette a kártyán, az életét tönkretette az alkohol. Már csak a pisztoly jelentett neki menedéket.

Mikor ott ült az asztalnál, rajta a fegyver, a Vörös érzékien búgta:
- Csak emeld fel, tedd a fejedhez és húzd meg a ravaszt! Utána hidd el, jó lesz! Már nem fáj semmi.
A Hófehér csöndben volt, csak fagyosan szorította a karját. Így elgémberedett karjának nem volt ereje megemelni a revolvert. Hófehér kitartó volt... egy ideig, majd lassan engedni kezdett a szorítása. A végtag visszanyerte a vérellátását, nyúlt a pisztolyért, felemelte. A Vörös felizzott:
- Itt az idő! Lőj!

A Fiú odakapta a fejét és a Vörös démonra szegezte a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt.
- Most véged! - sziszegte.
A golyó kitörte az ablakot, pillanatra elsötétült a világ és, mikor újra magához tért nem volt ott egyikük sem. A hangra berohant a Fiú kishúga, hófehér ruhácskában és melegen megölelte:

- Jól vagy bátyus? - kérdezte aggódva, mire a Fiú szemét forró könnyek árasztották el. Új élet kezdődött.