JELENLEG AZ OLDAL SZERKESZTÉS ALATT ÁLL! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!

2013. április 9., kedd

Összetört üvegek - kiteljesedett énkép

Addig csak távolról néztem a hatalmas, de már üres gyárépületet.

Akkor azonban átléptem a nyikorgó vasajtó túloldalára. Por szállt föl és sitt szag uralta a teret. A sarokban nedvesen ült a penész. Óvatosan lépkedtem az üvegcserepeken, melyek csikorogva daloltak a cipőm talpa alatt.

Mindezt könnyeim sós függönyén keresztül érzékeltem. Az egész gimis osztályom cikizett. Nekem, aki mindig a tökéletesre törekedett, fájt, hogy a hibáimmal szembesítenek nap, mint nap.

A felnőttek sokszor mondták, hogy ne foglalkozzak velük, hisz, ami a fiatalok értékrendje szerint hiányosság, az a világ szemében erény lehet. „Az, hogy kitartóan küzdesz jó célokért, igenis hasznos dolog. Még akkor is, ha az osztálytársaid utálnak, mert a munkavégzés kapcsán olykor hiányzol a tanórákról. Ugyanakkor én tudom, hogy a karitatív tevékenységed egyáltalán nem megy a tanulás rovására.” – mondta a minap a kedvenc tanárom.

Hittem is, nem is a szavait. Örültem, hogy a felnőttek becsülik munkámat, mégis fájt, hogy a kortársaim szemében nulla vagyok. Pedig próbáltam nekik is megfelelni. Együtt cigiztünk, ott volt a helyem az összes buliban, oszlopos tagja voltam a társaságnak. Ez az életmód odáig juttatott, hogy megbántottam vele valakit, akit nem szerettem volna. Hiába kértem bocsánatot, hiába tűnt úgy, hogy megbocsájtott, mégis ellenem fordított mindenkit, az egész osztályt.

Lassan egyedül maradtam. Magányom csendjében volt időm ráébredni, hogy olyanoknak akartam megfelelni, akik meg sem érdemlik és olyan eszközökkel, melyekkel önmagamnak is hazudtam. Álarcban töltöttem éveket, görcsösen. Mit kaptam érte? Egy rakás hamis barátot.

Bár már rájöttem ezekre, még mindig fájt. Az összes beszólásuk, cselekedetük ellenem, égetett odabent.

Az a nap is ilyen volt, ezért menekültem a rég elhagyott gyárépületbe. Egy rozsdás fémkorláton ültem. Keménysége, hidegsége, kényelmetlensége kevésbé zavart, mint társaim maró szavai. Könnyeimen keresztül felnéztem az ablakokra. A homályos üvegeket szinte mindenhol megszakította a hiány. Sok-sok kitört részlet, nem egész, hibás. Mégis, ezeken keresztül láttam ki. Tisztán kéklett az ég, egy fa ágai között madárka család trillázott. Mindezt csak a hibákon keresztül láttam, láthattam.

Lehet, hogy, amit valaki hiányosságnak fog fel, másnak az a szép énbennem? – tettem fel a kérdést önmagamnak. A válasz pedig ott volt a régi gyár összetört ablakaiban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése